Az első hullám nyomán sötétség támadt.
A második hullámot csak a szerencsések élték túl.
A harmadikat pedig a szerencsétlenek.
A negyedik után egyetlen szabály maradt: ne bízz senkiben!

Cassie egy lépést sem tesz a következők nélkül: Luger, M-16-os gépfegyver, lőszer és Bowie kés. Ennivaló, víz, hálózsák és körömcsipesz csak ezek után következik a listán.
Cassie tizenhat éves, a néptelen országúton menekül. Rajta kívül már nem sokan vannak életben a Földön. Menekül a lények elől, akik embernek látszanak, és akik megölnek minden útjukba kerülőt. Akik több hullámban pusztították az emberiséget. Nem tudjuk, kik az idegenek. Nem tudjuk, miért akarják megsemmisíteni világunkat. Csupán egyvalami világos: mindenkit ki akarnak irtani.
Cassie családja túlélte az első és a második hullámot. A harmadik és negyedik viszont már nem kímélte őket. Cassie most az ötödik hullámmal néz farkasszemet: vagy öl, vagy megölik. "Csak akkor maradsz életben, ha egyedül maradsz" - ez a meggyőződése. De aztán találkozik Evannel, aki elbűvölő és titokzatos, és egyedül ő segíthet Cassie-nek, hogy valóra váltsa az öccsének tett ígéretét. A lány választásra kényszerül bizalom és csüggedés, harc és megadás, élet és halál között. Föladja vagy fölveszi a harcot?

Hát. Most mit mondjak. Ahhoz képest, hogy milyen jó értékeléseket kapott ez a könyv és hogy mennyire ömlengtek róla mások, nem voltam elájulva tőle. 
Olvastatta magát, ez tény, de többször is csalódást éreztem közben. Amikor elkezdtem, azt hittem, hogy hú, majd le se fogom tudni tenni és teljesen bele fogok zúgni a sztoriba meg minden, de nem ez történt. Tény, hogy másfél nap alatt átrágtam magam rajta, de ez inkább csak azért volt, mert volt egy könyvem, amit már régóta el akartam olvasni.

Cassie karaktere nem egy különösebben szerethető személyiség, folyton vitatkozik, sajnálja magát, semmi sem elég jó neki. Egyedül a szarkazmusát és az öccse iránti szeretetét találtam szimpatikusnak, az pedig, ahogy Evannal viselkedik, egyenesen taszított.
A fiúkat bírtam, bár hiányzott, hogy Evannak nincs személyisége. Ő csak úgy van, lebeg a semmiben. Jóképű és kedves, valamint szép a szeme. Lehet, hogy velem van a baj, de nekem más nem jött át vele kapcsolatban. Mindez ellenére, azonban ő volt a kedvenc karakterem, habár helyenként kicsit túldrámázta véleményem szerint a dolgokat.
Sammy, Cassie öccse, hol különösen értelmesnek volt feltüntetve, mintha nem is öt éves lenne, hanem már tizenöt, hol pedig naiv kiskölyökként. Régen voltam öt éves, de nem hinném, hogy akkoriban képes lettem volna ilyen gondolatmenetekre. 

Olvastam korábban a könyvről, hogy nem annyira young adult kategória, én mégis úgy vélem, hogy abszolút ide tartozik. Sőt. Majdnem inkább tiniknek szól. Nem tudtam beleélni magam a szörnyűségekbe, valahogy nem keltett bennem igazi apokaliptikus hangulatot. A szó, ami eszembe jut róla, az, hogy cuki és ez nálam nem éppen dicséret.

Bizonyára velem van a probléma, de én nem voltam úgy elájulva ettől a könyvtől, mint mindenki más. Ajánlom viszont azoknak, akik szeretik a sci-fi-ket és a fiataloknak szóló, könnyed regényeket. Egyszer mindenképp érdemes elolvasni, ha másért nem, hogy tudjuk miről is van szó, ha Az ötödik hullámot említik.

Jó szórakozást!

Petra

John Chandagnac bábjátékos, aki azért tartott Jamaicába, hogy bosszút álljon az apai örökségét elorzó bácsikáján, kalózok fogságába esik, és ott választhat: vagy beáll a martalócok közé, vagy halálnak halálával hal. Mivel megvan a magához való esze, megragadja a kínálkozó lehetőséget, és hamarosan Jack Shandyként próbálja állni a sarat kardpárbajokban, tengeri csatákban és vudu-varázslatok közepette a trópusi szigetvilág legsötétebb zugaiban. Ám most újabb kihívással kell szembenéznie, mert a legendás Feketeszakáll toborozni kezd a legkönyörtelenebb kalózok közt, legyenek azok élők vagy akár élő halottak, hogy hétpróbás legénységével útnak indulhasson egy másik legenda nyomában: az Örök Ifjúság Forrása után kutatva. Jack Shandynek minden jártasságára szüksége lesz a kardvívásban, a varázslásban, sőt még a bábozásban is, ha meg akarja szabadítani saját magát és szíve szerelmét a démoni Feketeszakáll karmaiból. 

Egyik barátosnémtől kaptam meg karácsonyra ezt a könyvet és nagyon örültem neki, hiszen az ez alapján készült film (Karib-tenger kalózai: Ismeretlen vizeken) is nagyon tetszett. Rögtön el is kezdtem olvasni és magával ragadott a történet.

Minden megvan benne, ami csak egy igazi kalózos könyvhöz kell: tengeri csata, vihar, voodoo mágia, martalócok, egy főgonosz, még néhány főgonosz, szerelmi szál és hajók. Amit kicsit hiányoltam belőle, az az erőszak volt, de mondjuk azt, hogy korhatárosnak szánta az író a könyvet és már nem is zavar senkit, hogy nem fejti ki annyira a kalózkodás sötétebbik oldalát.

Negatívumként el lehet róla mondani, h nyelvezete miatt nem lehet olyan gyorsan olvasni és a legtöbb szereplő esetében hiányoltam a részletesebb leírást, de úgy vélem mindkét problémától el lehet tekinteni. 
Nem tetszett továbbá a mű lezárása, szerintem kicsit összecsapottra sikerült, de ettől eltekintve zseniális volt a könyv.

A pozitívumokhoz hozzátenném továbbá, hogy eredeti volt az ötlet, szerethetők voltak a karakterek, imádtam a sztorit, jók voltak a leírások és olvastatta magát a könyv.

Összességében tehát ajánlom minden olyannak ezt a művet, aki szereti a kalózos történeteket, kiváltképp a könyveket. Érdemes akkor is elolvasni, ha már látta az ember a filmet, hiszen csak az alapötlet egyezik, a sztori nagyban különbözik az adaptációtól.

Jó olvasást!

Petra

Az erotikus, mulattató és mélyen megindító Ötven árnyalat-trilógia olyan történet, amely hatalmába keríti és birtokba veszi olvasóját, azután mindig vele marad. Amikor Anastasia Steele, az irodalom szakos egyetemi hallgató interjút készít Christian Greyjel, az ifjú vállalkozóval, gyönyörű, okos és ijesztő férfival találja szemben magát. A nem e világban élő és ártatlan Ana megretten, amikor ráébred,
hogy akarja ezt a férfit, és annak rejtélyes tartózkodása ellenére kétségbeesetten próbál közelebb kerülni hozzá. Grey, aki képtelen ellenállni Ana csendes szépségének, eszének és független szellemének, elismeri, hogy ő is akarja a lányt de a saját feltételei szerint. Ana, akit egyszerre ijeszt és izgat Grey szokatlan szexuális ízlése, habozik. Greyt minden sikere - multinacionális vállalkozásai, hatalmas vagyona, szerető családja - ellenére démonok gyötrik és az önuralom kényszere emészti. Amikor a pár vakmerő, szenvedélyes viszonyba kezd, Ana fölfedezi Grey titkait és tulajdon, sötét vágyait.

Eleinte nem igazán akaródzott elolvasnom ezt a könyvet, aztán barátosnéim nekiálltak és gondoltam, akkor már nem akarok én sem kimaradni a jóból. A tartalmat át sem futottam, csak az innen-onnan hallott információkra támaszkodtam.
Úgy indultam, hogy jó, akkor most olvasok egy könyvet a szexről, minimális cselekménnyel.

Összességében sokkal jobb volt, mint amire számítottam. Nem mondom, hogy nem olyan, mint az Alkonyat való világban játszódó, felnőtteknek szóló változata, de ennek ellenére egész jóra kell értékelnem. Ana, a főszereplő eléggé szerencsétlen, ezért könnyű azonosulni vele, ezzel szemben azonban nem idegesítő, önző és teljes mértékben magának való, mint Bella.

Christian Grey karaktere abszolúte magával ragadó. Úgy vélem, nincs olyan női olvasó, aki a könyv végére (vagy legkésőbb a folytatás végére), ne szeretne bele ebbe az imádni való, habár pszichiátriai esetnek számító félistenbe. 

Maga a sztori nem egy nagy lélegzetű valami, könnyednek indul, aztán ahogy halad a történet, beleszövődnek érdekes mozzanatok is, de egyáltalán nem terheli meg az olvasót. Tökéletes olvasmány iskolaidőben, amikor készülni kell a dogákra, időnkét illik találkozni a barátokkal, kihagyhatatlan a heti öt tesi és még azt is elvárják az embertől, hogy kötelezőket olvasson (ugyan mikor, kérlek??!!). Egyetlen hibája, hogy egyszerű nyelvezete és szerethető szereplői miatt ugyancsak könnyen magával ragad és letehetetlenné válik.

Mindent figyelembe véve tehát jó kis könyv volt, még az is lehet, hogy egyszer majd újra olvasom. Azzal viszont feltétlen számolni kell, hogy ha ezt kivégzi az ember, akkor mindent félre ért. MINDENT.

Nem ajánlom azoknak ezt a művet, akiket bánt a durva beszéd, erősen él bennük a feminizmus és még rendelkeznek a rózsaszín szivárványos lelki világgal.

Jó olvasást!

Petra

Allie élete darabokra hullott szét. A bátyja eltűnt, utálja a sulit, ahova jár, a szüleitől sem számíthat megértésre... és már megint letartóztatták. Nem csoda, hogy az ősök megint új suliba küldik. De ez egyszer valami teljesen szokatlan helyre. Allie nem érti, hogyan kerülhetett a Cimmeria Akadémiára, oda, ahol a felső tízezer csemetéi tanulnak a patinás kastély festményekkel díszített falai között, vagy éppen a bálon táncolnak gyönyörű estélyi ruhában és szmokingban, kényelmükről pedig személyzet gondoskodik. A legnagyobb rejtély Allie számára mégis az Éjjeli Iskola, amelynek céljáról, működéséről és tagjairól csak a beavatottak tudhatnak. Allie érkezését a többiek is értetlenül szemlélik, hiszen a lánynak sem társadalmi rangja, sem családfája, sem különleges képességei nem indokolják a Cimmeria Akadémiára való felvételét. Gyanakvó ellenségei mellett barátai is akadnak, de Allie rajtuk is nehezen igazodik ki. Abban sem biztos, kinek őszintébbek az érzései a két fiú közül: Sylvainnek, a jóképű francia arisztokratának vagy Carternek, a mogorva árva fiúnak. Egymást követik a különös események, melyek következtében a lányt egyre nagyobb veszély fenyegeti.

De vajon kiben bízhat meg Allie, ha mindenki hazudik?

C. J. Daugherty trilógiájának első kötete egy olyan iskolába enged bepillantást, amely tele van titkokkal. Veszélyes játszmába kezd az, aki megpróbál belesni ebbe a zárt világba. Mégis sokan vagyunk, akik a megszokott, néha unalmas sulink vagy munkahelyünk helyett inkább Allie-t kísérnénk el, hogy vele együtt próbáljuk felfedni a Cimmeria titkát.

Karácsonyra kaptam meg még évekkel ezelőtt ezt a könyvet és egészen elbűvölt. Most olvastam el harmadszorra és arra jutottam, hogy még mindig nem veszítette el a varázsát.

Allie karakterével nagyon könnyen tudtam azonosulni. Eleinte a sötét oldalamra hasonlított, aztán fokozatosan olyanná vált, amilyen jobb napjaimon vagyok.
Allie egyéniség, aki imádja a zenét, néha szüksége van egy kis mozgásra a feszültség levezetéséhez, imádja a sötét cuccokat, bakancsokat és tussal húzza ki a szemét. Na ez a kép kicsit megváltozik a könyv során, de ez egyáltalán nem zavaró. Sőt. Rádöbben, hogy az élet nem is annyi szívás, vannak a világon pozitív dolgok és minden rossz véget ér egyszer.

A fülszöveg említ két fiút, így azt hiszem nem spoilerkedek, ha szóba hozom őket. 
Sylvain meglehetősen összetett egyéniség és várom, hogy megjelenjen a sorozat következő része, hogy kicsit jobban kiismerhessem.
Carter cukor pofa, bár ismernék egy hozzá hasonló embert. Őszinte srác, nem titkolja az érzéseit, ami miatt sokan idegenkednek tőle, nem tetszik másoknak, hogy kimondja, amit gondol. Meglehetősen szimpatizáltam vele, hiszen hasonló cipőben járok, sokan nem szeretnek, amiért kimondom amit gondolok.

Maga a Cimmeria titka sajnos nem derül ki egyértelműen a könyvből. Kissé zavarosak a dolgok még a kötet végén is, nem egészen sikerült megértenem, mit is takar az a bizonyos Éjjeli Iskola. Ez a tény arra késztetne, hogy megvegyem a folytatást. Ami azonban sajnálatos módon nem jelent még meg.

Ajánlom mindenkinek, aki szereti a csajos, de azért izgis könyveket, amikben a nyáladzáson kívül azért történik más is, zajlanak az események. 

Jó szórakozást!

Petra

Amikor a sorozat első kötetét befejeztem, már tudtam, hogy a másodikat is el akarom majd olvasni. Végül sikerült is beszerezni a könyvet és nagy nehezen, a tanulnivalók mellett ki is végeztem.

Atticus O’Sullivant nem izgatják túlságosan a boszorkányok. Most mégis arra készül, hogy egy mindkét fél számára előnyős, kölcsönös megnemtámadási egyezményt írjon alá velük, amikor napjaink arizónai Tempéjének boszorkánynépessége hirtelen megnégyszereződik. Ám az új lányok nem csak gonoszak, de a második világháború alatt meglehetősen sötét szerepet töltöttek be a németek oldalán.

Miközben egy bukott angyal a helyi középiskola diákjaira vadászik, és a bakkhánsnők vegasi hordája a városba özönlik, hogy ott terjessze az őket jellemző halálos romlást, és egy veszélyesen szexi, kelta tűzistennő Atticus kegyeit keresi, hősünk nem ússza meg, hogy kivegye a részét a boszorkányüldözésből. De varázskardja, a szomszédjától kölcsönzött gránátvető, valamint vámpír ügyvédje segítségével Atticus készen áll rá, hogy megtisztítsa a várost, és megmutassa a boszorkányos fehérnépeknek, hogy rossz druidával kukoricáztak.

Az alapsztori zseniális, így eszembe sem jutott, hogy esetleg nem fog tetszeni a könyv, arra azonban nem számítottam, hogy még az első résznél is jobban fog tetszeni. A cselekmény pörgősebb, izgisebb volt, az események szorosan követték egymást, sose volt a szereplőknek egy perc nyugalma sem.
Atticus karaktere továbbra is imádni való, teljesen oda voltam érte. A vérfarkasokat csöppet hiányoltam és a német boszikról is írhatott volna Hearne részletesebben, de alapvetően minden, az első részben fontos szereplőt megemlített legalább néhány szó erejéig.
Tetszett, hogy elég egyértelműen előreutal a következő részre, nem lehet nem észrevenni, hogy kivel fog abban a részben az utolsó druida megküzdeni. 

Nem is akarom nagyon túlragozni a dolgot, király volt ahogy van, ajánlom mindenkinek, akinek tetszett az első rész, mert ez garantáltan felülmúlja az elvárásokat.

Jó olvasást!

Petra

Véletlenül bukkantam rá erre a könyvre, azonban rögtön felkeltette a figyelmemet. Egy darabig vágyakoztam rá, aztán elszántam magam és megrendeltem. Azt kell mondjam, abszolút megérte.

Atticus O’Sullivan, a druidák utolsó képviselője, békésen éldegél Arizonában, és egy ezoterikus könyvesboltot vezet. Szabadidejében pedig alakot vált, hogy ír farkaskutyájával vadászatra induljon. Szomszédjai és vásárlói abban a hiszemben élnek, hogy ez a helyes, tetovált, ír srác egy nappal sem több huszonegynél – pedig éppen huszonegy évszázada él a földön. Azt már ne is említsük, hogy energiáját a földből nyeri, éles nyelve van, és egy még élesebb varázskardja: Fragarach, a Válaszadó.

Csak az a probléma, hogy egy fölöttébb dühös kelta isten is szemet vetett kardjára, és évszázadok óta üldözi. Ez a kitartó istenség Atticus nyomára lelt, és barátunknak minden erejére – továbbá egy csábító halálistennő segítségére, vámpír- és vérfarkas ügyvédeinek falkájára, egy szexi csapos lányra (akinek fejét egy hindi boszorkány bérelte ki), és egy adag régimódi, ír szerencsére – szüksége lesz, hogy szétrúgjon néhány kelta ülepet, és megszabadítsa magát a gonosztól…

Nem mondanám, hogy letehetetlen volt, de határozottan magával ragadott a cselekmény. Ami azt illeti örültem is, hogy abba tudtam hagyni időnként az olvasást, mert sokkal könnyebb úgy tanulni, ha a könyv nem "kiabál" folyamatosan a törődésért.

Az alapsztorit imádtam, ahogy Atticus, a druida, Oberon, a az ír farkaskutya és Morrigan, a halálistennő karakterét is. A többi szereplő is szimpatikus, de azért kétségtelenül ők voltak a kedvenceim.

A cselekmény nem pörög annyira, mint mondjuk a Hollófiúkban, néha kicsit lecsendesedik, emiatt is lehet félbeszakítani az olvasást, de szerintem ez egyáltalán nem probléma, mert egyébként jól ki vannak dolgozva a szálak, az embert folyamatosan érik a meglepetések, hogy akkor most ki kivel van és mit csinál.

Külön tetszett, hogy egy druidáról szól a mű, mert ilyen témában még semmit nem olvastam. Furán is nézett rám mindenki, amikor megnézték a tartalmát. Valószínűleg komplett idiótának néztek, még jó, hogy nem túlzottan hat meg mások véleménye.
Szerintem egyébként tök pozitív, hogy most nem varázsló, vámpír, vérfarkas, vagy esetleg valami más csodálatos, de azért eléggé sablonos lény volt a főszereplő, hanem valaki egészen különleges. De tényleg; volt valaha ember a földön, aki fogta magát és alkotott valamit, ami egy ír druidáról szól, aki 21nek néz ki, pedig 1000szer annyi? Azt hiszem nyugodtan kijelenthetjük, hogy Hearne az egyetlen. (Természetesen lehet, hogy tévedek, ez esetben aki ismer ilyen könyvet nagyon kérem, szóljon nekem.)
Apropó ír. Király, hogy a srác ír, mert imádom az íreket. Az írek mindig imádnivaló karakterek szoktak lenni, filmekben és könyvekben egyaránt.

Összességében tehát nagyon tetszett az alkotás. Ajánlom mindenkinek, aki szereti a némi misztikummal és ősi vallásokkal átszőtt történetek és nem ijed meg némi vértől. Nem ajánlom azoknak, akik a lányregényeket kedvelik és elvárásnak tekintik, hogy a végén valakik összejöjjenek.

Jó olvasást!

Petra

Már régebben is szemezgettem a Cinderrel a könyvesboltban, de akkor egyszerűen csak legyintettem egyet a fülszövegre (ami először nagyon különösnek tűnt), és végül annyiban maradtam, hogy nem veszem meg, mert annyira azért nem érdekel.
Most viszont nézegettem az akciós könyveket az Alexandra honlapján, és megtaláltam újra, töredéke áron lehetett megvenni. Ekkor határoztam el, hogy megrendelem. Mert az, hogy 3500 forint helyett csak 1050, elég motiváció ahhoz, hogy megvegyek egy könyvet, amin ott fityeg, hogy „Az év ifjúsági bestsellere”.

126 évvel a IV. világháború után emberek és kiborgok népesítik be Új Peking utcáit. A népességet halálos járvány tizedeli. Az űrből kegyetlen holdlakók figyelnek és várnak a megfelelő alkalomra… Senki sem sejti, hogy a Föld sorsa egyetlen lány kezében van… 
Cindert, a tizenhat éves kiborgot a társadalom nagy része technológiai tévedésnek tartja, mostohaanyja pedig ki nem állhatja. De a kiborglétnek is megvannak a maga előnyei: Cinder szinte mindent meg tud javítani (robotokat, lebegőjárműveket, sőt még a saját meghibásodott alkatrészeit is), ezért Új Peking legjobb műszerészének tartják. E hírnevének köszönheti azt is, hogy Kai herceg személyesen keresi fel, hogy hozza helyre meghibásodott androidját. A megbízás „nemzetbiztonsági ügy”. 
Vajon tényleg Cinder kezében van a Föld jövőjének kulcsa? Vagy a holdbéli királynőnek sikerül varázserejével és más fondorlatokkal meghódítania Kai herceget és vele az egész világot? A Holdbéli krónikák első könyve Hamupipőke klasszikus meséjét kombinálja a Terminátor és a Star Wars elemeivel. Az eredmény egy fantasztikus, magával ragadó történet.

Ez egy meseátirat, Hamupipőke ötvözve sci-fivel. Eleinte kicsit ódzkodtam, mivel én nem szeretem a sci-fit, a Star Warsból csak részleteket, a Terminátort pedig egyáltalán nem láttam (milyen ember vagyok már).
Ennek ellenére bizakodó voltam, habár az első néhány oldalt nagyon furának találtam, hamar belerázódtam, és azt kell, mondjam, nagyon jó volt.
A meseátiratokat Alex Flinn kedveltette meg velem annak idején a Beastlyvel és az A Kiss in Time-mal (a sorozat többi részét nem olvastam, mert nem jelentek meg magyarul :c), és Marissa Meyer meseátirata is csak fokozta bennem szeretetet az ilyen könyvek iránt.

A sztori úgy kezdődik, hogy világ már túl van a negyedik világháborún, most éppen a letumózis nevű betegséggel küzd, melynek máig nincs ellenszere, és alaposan tizedeli Új-Peking lakosságát. A Föld és a  Hold között elég feszült a viszony, a Hold gonosz királynője, Levana évek óta háborúval fenyegetőzik.
Cinder egy tizenhat éves kiborg, egy kiváló műszerész, gonosz mostohájával és annak két lányával él együtt. Stimmel a Hamupipőke-sztori, a lánynak elég sanyarú sorsa van, mostohája dolgoztatja és érzékelteti vele, hogy ő kevesebbet ér náluk.
Cindernek egyedüli barátja az androidja, Iko és az egyik mostohatestvére, Peony. A többi ember csak a kiborgot látja benne, ezért a többség elkerüli, mert természetellenesnek találja.
Egy szép napon felbukkan Kai herceg, aki nagyon kedves vele, és arra kéri, javítsa meg a meghibásodott androdját. Cinder elvállalja a megbízást, és tovább nem mesélem a tartalmat, mert idáig van csak a fülszövegben.

 Cinder szerethető karakter, talpraesett, jó szándékú, eléggé beletörődött már a sorsába, hogy sokan lenézik kiborgsága miatt.
Kai herceg a leendő trónörökös, ehhez képest egyáltalán nem fellengzős, és nagyon természetes.
Még nem döntöttem el, hogy kit gyűlöltem jobban a könyvben, Levanát vagy Adrit, Cinder mostoháját, mert elég szoros a mezőny. Bár Adri gonoszsága valamennyire indokolt, én mégis nagyon ellenszenvesnek találtam.

 A világ elég jól fel van építve, viszont én egy icipicit hiányoltam a leírásokat, hogy ki és mi hogyan néz ki, megkönnyítette volna a dolgok elképzelését.
Leginkább az zavart, hogy mindenkinek kínai csengésű neve van (mondjuk a Pearl, a Peony és Cinder nem olyan kínai), Új-Pekingben játszódik a történet, de nem tudtam, hogy a szereplők ferdeszeműek-e.  Cinder például Európából származik, ezért nála nem valószínű, de a többieknél erősen el kellett gondolkoznom.

 A könyv amúgy nagyon jó, remélem, megjelenik a sorozat többi része is magyarul, ami majd más mesékkel fog foglalkozni. Ha pedig nem jelenik meg, nincs más választásom, mint hozzálátni eredeti nyelven, mert zseniális.
Egyébként ez a kötet 432 oldal és keménytáblás, az elején egy piros magas sarkú cipő van, amiről mindig Az ördög Pradát visel jut eszembe.
Ajánlom mindenkinek, aki jót szeretne olvasni, aki szereti a meséket és/vagy a scifit, viszont tartózkodjon tőle az, aki már az eredeti Hamupipőke-sztorit sem kedvelte. 

Jó szórakozást!
J-

J-től kaptam kölcsönbe a könyvet és meg kell mondjam, imádtam. Eredeti történet, eredeti szereplőkkel, magával ragadó sztori, egyszóval királyságos volt.

Nem látó csak két okból pillanthat meg egy szellemet Szent Márk éjszakáján. Vagy te vagy a lény igaz szereleme ... vagy te ölted meg őt. Blue Sargent minden évben ott áll látó anyja mellett, amikor a halálra várók elsétálnak előttük. Blue sosem látja őket: ebben az évben viszont egy fiú válik ki a sötétből, és megszólítja őt. A fiú, Gansey, az Aglionby nevű helyi magániskola jómódú tanulója. Blue egyszer megfogadta, hogy távol tartja magát az Aglionby diákjaitól. A Holló Fiúkként ismert banda csak bajt hozna rá. De Blue megmagyarázhatatlan vonzalmat érez Gansey iránt. A fiúnak egy küldetést kell teljesítenie, amelyben három másik Holló Fiú is érintett: Adam, az ösztöndíjas hallgató, a kiváltságosok mintapéldánya; Ronan, a zabolátlan lélek, akinek érzelmi skálája a haragtól a kétségbeesésig terjed, és Noah, a csendes szemlélő, aki sok dolgot észrevesz, de nagyon keveset beszél. Blue-t már egészen fiatalon figyelmeztették: ő okozza majd igaz szerelmének halálát. A lány nem hisz az igaz szerelemben, ezért soha nem is aggódott emiatt. De ahogy az élete egyre jobban összefonódik a Holló Fiúk furcsa és baljóslatú világával, már nem olyan biztos a dolgában. 

Nem fűztem sok reményt a könyvhöz, mivel az írónő másik sorozatának első kötetével (Shiver) sem sikerült megbirkóznom (kb száz oldal után félretettem és azóta is ott figyel a polcon). Ezek után kellemesen csalódtam, amikor nekiálltam A Hollófiúknak és beleszerettem.

Blue nagyon jó karakter. Nincsenek önértékelési problémái, nem reménytelenül romantikus, nincsenek barátai, de ez egyáltalán nem zavarja, nem érdekli igazából mások véleménye és egyedi. Az élete nem sétagalopp, de nem panaszkodik, hanem elfogadja a dolgokat.

Ez a látós, nyomozós, jóslatos dolog nagyon tetszett. Még nem olvastam olyan könyvet, ami hasonló témájú lett volna, ezért különösképp megfogott. Jó, hogy új témát választott az alkotó, nem a megszokott bukott angyalos, vagy vámpíros alapokat használta.

Figyelemre méltó volt az is, hogy a szerelmi szál nem úgy alakult, mint manapság a legtöbb csajos könyvben. Nem akarok spoierkedni, de azt hiszem annyit azért mondhatok, hogy nem a romantika az elsődleges dolog a regényben. Sokkal nagyobb hangsúlyt fektetnek az alapcselekményre, nincsenek véletlenszerű sírós, 'szerelmetvallós' jelenetek.

Ami nem igazán tetszett, az az volt, hogy nem értettem a mű végét. Kétségtelen, hogy így biztosabb, hogy elolvasom a második kötetet is, de attól még idegesítő, hogy zavaros események történtek. Külön irritál az utolsó mondat, amit nem tudtam hova tenni. Tök indokolatlan, nem passzol a jelenetbe.

Ajánlom tehát mindenkinek, aki szereti a fantasztikus, de azért bizonyos mértékig csajos könyveket, viszont nem ajánlom azoknak, akik a való világban játszódó, romantikus regényeket kedvelik. 

Jó szórakozást!

Petra

Sok jót hallottam az Obszidiánról, és igazából azért tetszett meg, mert ránéztem, és úgy éreztem, hogy sárkányokról fog szólni, és én imádom a sárkányokat. De rossz hírem van a további sárkánykedvelőknek, mert egyetlen sárkány sincsen benne, ugyanis ez a könyv űrlényekről szól. (Elképzelésem sincs, miért hittem, hogy sárkányos lesz...)

Az újrakezdés szívás.

Amikor -- éppen az utolsó középiskolai évem előtt -- Nyugat-Virginiába költöztünk, beletörődtem, hogy vastag tájszólású emberek, melléképületek, szakadozó internet és rengeteg unalom tölti majd ki a napjaimat. Amíg észre nem vettem magas, szexi, különös zöld sz
emű szomszédomat. Az ég kiderült.
Aztán a srác megszólalt.
Daemon dühítő. Beképzelt. Pofoznivaló. Nem bírjuk egymást. Egyáltalán. De aztán, amikor egy idegen rám támadt, és Daemon egyetlen intéssel szó szerint megfagyasztotta az időt -- akkor valami történt. Valami váratlan.
A szédítő idegen a szomszédból megjelölt engem.
Jól hallottad. Idegen. Mint kiderült, Daemon és a húga egy egész galaxisra való ellenféllel néznek szembe, akik mind az ő képességeikre pályáznak, a nyom pedig, amit Daemon rajtam hagyott, olyan fényesen jelzi számukra az utat, mint Las Vegas főútja. Csak úgy úszhatom meg élve, ha Daemon közelében maradok, amíg elhalványul a nyom rajtam.
Mármint ha nem ölöm meg addig én magam...

Az alaphelyzet a következő: főhősünk, Katy új városba költözött. A szomszédban egy korabeli ikerpár lakik, akik elképesztően néznek ki, nem mellesleg pedig idegenek. De nem amolyan zöld kisemberek, hanem luxenek, akiknek szuperképességeik vannak.

Én végigröhögtem ezt a könyvet, mert nagyon jó humora van az írónőjének, imádtam a szereplők szócsatáit. Két napig mindenhol ezt olvastam; ültem a buszon, olvastam, nevettem; mentem az utcán, dettó ugyanez (igen, tudom, hogy nem tanácsos séta közben olvasni, mert a lábunk elé kell nézni inkább). Szóval a buszon feltehetőleg bolondnak néztek, ahogy ülök és kuncogok saját magamban, de hát ők ezt nem érthetik, mert nem olvasták az Obszidiánt.

Katy, a szokásos főhős, aki új városba költözik, és egyik szülője – édesanyja - neveli, találkozik egy rejtélyes fiúval, aki bevezeti őt egy teljesen egy számára új és eddig teljesen ismeretlen világba. DE! Nagyon szereti a könyveket, amiért adok neki egy piros pontot, könyves blogot vezet, amiért kap még egyet, és van tartása és akaratereje, amiért magáénak tudhat egy harmadikat is. SPOILER! Nem omlik Daemon karjai közé, mikor közli vele a fiú, hogy nem közömbös számára. SPOILER VÉGE.
Dee, a szomszéd lány, az ikerpár egyik fele, Daemon négy és fél perccel fiatalabb testvére, aki az imádnivaló kishúg, aki mindig pörög és nagyon nyitott. Én kedveltem Dee-t, mint karaktert, mert nagyon cuki, de ennek ellenére nem hagyott különösebben mély nyomot bennem.
Bátyja, Daemon viszont annál inkább.
Daemonról, hogy az írónő szavaival éljek:

„Szép arc. Fantasztikus test. Rémes modor. A helyes fiúk szentháromsága."

Amúgy a végén persze, mint minden bunkó, szexi tizenéves fiúról az ifjúsági regényekben, róla is kiderül, hogy nem kőből van a szíve, és nem akkora seggfej, mint amilyennek tetteti magát. A könyv végén van három fejezet az ő szemszögéből, amit én kifejezetten kiábrándítónak találtam, sokkal jobb volt, amíg nem láttam bele a fejébe.
Szeretném kiemelni, hogy ebben a könyvben Katynek vannak jelenetei az iskolatársaival, és az után sem feledkezik el róluk, hogy megismeri Daemont. 
Nagyon tetszett még az is, hogy a regény főhősei nem szeretnek egymásba már az első pillanatra, csak vonzónak találják egymást.

Összességében szerintem ez egy jól megírt regény, nagyon vicces, és fenntartja az érdeklődést, de senki ne várjon tőle váratlan fordulatokat vagy olyan izgalmakat, hogy lerágja mind a tíz körmét. A cselekmény nem igazán lassul be, a fejezetek hosszúsága pedig pont megfelelő. 424 oldal, de egyáltalán nem tűnik ennyinek.

A könyv borítója mellesleg szerintem rémes – már bocsánat -, olyan mintha valami argentin szappanoperát szeretne beharangozni. És ahogy elnéztem, a borítók a könyvsorozat folyatásaival egyre csak rosszabbak és argentin-szappanoperábbak lesznek.

Ajánlom olvasásra azoknak, akik szeretik a romantikus-misztikus sémára írt könyveket, viszont nem ajánlom azoknak, akiknek már az Twilight és a Vámpírnaplók sem jött be. 

Kellemes olvasgatást!
J-

Gemma Doyle más, mint a többi lány, akinek kifogástalan a modora, csak akkor szólal meg, ha szólnak hozzá, tudja a helyét, és hanyatt veti magát, és Angliára gondol, amikor ezt kívánják tőle. A tizenhat éves Gemma önálló egyéniség. A londoni Spence Akadémiára akkor íratják be, amikor Indiában tragédia sújt le a családjára. Gemma, aki magányos, bűntudattal küszködik és hajlamos a jövőt illető látomásokra, amelyek kínosan valóra is válnak, hűvös fogadtatásban részesül az Akadémián. Ám nem teljesen magányos: egy rejtélyes fiatalember követi, aki óva inti, nehogy megnyissa a lelkét a látomások előtt. Gemma képessége ugyanis, amivel magához vonja a természetfelettit, itt, a Spence-ben teljesedik ki. Itt kerül kapcsolatba az iskola legbefolyásosabb leányklikkjével, és itt fedezi fel, hogy az anyja kapcsolatban állt egy Rendnek nevezett titokzatos csoporttal. És itt vár rá a sorsa..., amennyiben hisz benne. A Nagy és rettenetes szépség igazi, hátborzongató olvasmány a suhogó szoknyák, táncoló árnyak és éjszaka utunkba vetődő dolgok világának széles palettájáról. A viktoriánus kor élénk színekkel megfestett világát tárja elénk, ahol a lányokat arra nevelik, hogy gazdag férfiakhoz menjenek feleségül, de ahol egy lány más utat keres magának.

 Hát, meg kell mondjam, ez a könyv remekül elszórakoztatott. Elképesztő hülyeségnek tartottam már a legelejétől az alapsztorit, mégis valahogy magával ragadott a dolog. A véleményem továbbra sem változott az alapról, nem lehet százas, aki kitalálta, de mivel én sem tartom teljesen okésnak magam, ezzel a ténnyel együtt lehet élni.

Nem vagyok túlzottan járatos a viktoriánus korban, de biztos vagyok benne, hogy a szóhasználat nem ilyen volt és a lányok körülményei is eléggé kitaláltnak tűnnek, de amíg az ember nem mélyed el jobban ezekben a dolgokban, ez nem különösebben zavaró.

Abszolút pozitívum, hogy végre van egy VP-s könyv, amiben nincs szerelmi háromszög. Habár az elsők között került be a válogatásba a mű, én még nem olvastam, és más, ebbe a kategóriába tartozó könyvek után, kellemes felüdülés volt kezembe venni egy olyan alkotást, ami nem csöpög és a hősnőnek nem az a legnagyobb problémája, hogy "jaj, melyiküket válasszam, hiszen ketten együtt teszik ki a tökéletes férfit...!" 
Biztos vagyok benne, hogy ebben a sorozatban is a főhős lesz az egyetlen, aki meg tudja menteni a világot, de ettől az aprócska dologtól el tudok tekinteni és reménykedek, hogy segítségre lesz szüksége, egyedül nem megy majd neki. (Titkos vágyam egyébként elolvasni egy olyan VP-s könyvet, amiben minimum ketten kellenek a csoda végrehajtásához.)

A fülszövegben említenek egy bizonyos "rejtélyes fiatalember"t, akinek a megmozdulásait kicsit hiányoltam, mert az eddigiek alapján érdekes karakternek tűnik, jó volna kicsit jobban megismerni. Számomra eddig ő az abszolút kedvenc, remélem, a következő részekben több szerepet kap majd.

A birodalmakkal egyébként az a legnagyobb probléma, hogy nincs rendesen kifejtve, mik is azok tulajdonképpen. Értem én, hogy csak az érdeklődést akarja fenntartani, és ezek majd később kiderülnek, de attól még idegesítő, hogy az egész zavaros és fura, ráadásul még csak nem is lehet megérteni, mert alig van elhintve rá vonatkozó információ.
Persze a főhősnő se tud sokkal többet, de attól még úgy gondolom, hogy az olvasó azért tudhatna. Irritál, hogy nem látom át teljesen a dolgokat. Nem szeretek ha nem értek valamit, és ez nem csak a matekkal van így.

Összességében tehát aranyos történet, ajánlom mindenkinek, akik szeretik a kitalált világban játszódó, de alapvetően azért csajos történeteket. Nem ajánlom viszont azoknak, akik fiúból vannak, vagy  egyszerűen csak nem érdekli őket néhány tizenéves lány mindennapjainak története. 

Jó olvasást!

Petra