Véletlenül bukkantam rá erre a könyvre, azonban rögtön felkeltette a figyelmemet. Egy darabig vágyakoztam rá, aztán elszántam magam és megrendeltem. Azt kell mondjam, abszolút megérte.

Atticus O’Sullivan, a druidák utolsó képviselője, békésen éldegél Arizonában, és egy ezoterikus könyvesboltot vezet. Szabadidejében pedig alakot vált, hogy ír farkaskutyájával vadászatra induljon. Szomszédjai és vásárlói abban a hiszemben élnek, hogy ez a helyes, tetovált, ír srác egy nappal sem több huszonegynél – pedig éppen huszonegy évszázada él a földön. Azt már ne is említsük, hogy energiáját a földből nyeri, éles nyelve van, és egy még élesebb varázskardja: Fragarach, a Válaszadó.

Csak az a probléma, hogy egy fölöttébb dühös kelta isten is szemet vetett kardjára, és évszázadok óta üldözi. Ez a kitartó istenség Atticus nyomára lelt, és barátunknak minden erejére – továbbá egy csábító halálistennő segítségére, vámpír- és vérfarkas ügyvédeinek falkájára, egy szexi csapos lányra (akinek fejét egy hindi boszorkány bérelte ki), és egy adag régimódi, ír szerencsére – szüksége lesz, hogy szétrúgjon néhány kelta ülepet, és megszabadítsa magát a gonosztól…

Nem mondanám, hogy letehetetlen volt, de határozottan magával ragadott a cselekmény. Ami azt illeti örültem is, hogy abba tudtam hagyni időnként az olvasást, mert sokkal könnyebb úgy tanulni, ha a könyv nem "kiabál" folyamatosan a törődésért.

Az alapsztorit imádtam, ahogy Atticus, a druida, Oberon, a az ír farkaskutya és Morrigan, a halálistennő karakterét is. A többi szereplő is szimpatikus, de azért kétségtelenül ők voltak a kedvenceim.

A cselekmény nem pörög annyira, mint mondjuk a Hollófiúkban, néha kicsit lecsendesedik, emiatt is lehet félbeszakítani az olvasást, de szerintem ez egyáltalán nem probléma, mert egyébként jól ki vannak dolgozva a szálak, az embert folyamatosan érik a meglepetések, hogy akkor most ki kivel van és mit csinál.

Külön tetszett, hogy egy druidáról szól a mű, mert ilyen témában még semmit nem olvastam. Furán is nézett rám mindenki, amikor megnézték a tartalmát. Valószínűleg komplett idiótának néztek, még jó, hogy nem túlzottan hat meg mások véleménye.
Szerintem egyébként tök pozitív, hogy most nem varázsló, vámpír, vérfarkas, vagy esetleg valami más csodálatos, de azért eléggé sablonos lény volt a főszereplő, hanem valaki egészen különleges. De tényleg; volt valaha ember a földön, aki fogta magát és alkotott valamit, ami egy ír druidáról szól, aki 21nek néz ki, pedig 1000szer annyi? Azt hiszem nyugodtan kijelenthetjük, hogy Hearne az egyetlen. (Természetesen lehet, hogy tévedek, ez esetben aki ismer ilyen könyvet nagyon kérem, szóljon nekem.)
Apropó ír. Király, hogy a srác ír, mert imádom az íreket. Az írek mindig imádnivaló karakterek szoktak lenni, filmekben és könyvekben egyaránt.

Összességében tehát nagyon tetszett az alkotás. Ajánlom mindenkinek, aki szereti a némi misztikummal és ősi vallásokkal átszőtt történetek és nem ijed meg némi vértől. Nem ajánlom azoknak, akik a lányregényeket kedvelik és elvárásnak tekintik, hogy a végén valakik összejöjjenek.

Jó olvasást!

Petra