Amikor a sorozat első kötetét befejeztem, már tudtam, hogy a másodikat is el akarom majd olvasni. Végül sikerült is beszerezni a könyvet és nagy nehezen, a tanulnivalók mellett ki is végeztem.

Atticus O’Sullivant nem izgatják túlságosan a boszorkányok. Most mégis arra készül, hogy egy mindkét fél számára előnyős, kölcsönös megnemtámadási egyezményt írjon alá velük, amikor napjaink arizónai Tempéjének boszorkánynépessége hirtelen megnégyszereződik. Ám az új lányok nem csak gonoszak, de a második világháború alatt meglehetősen sötét szerepet töltöttek be a németek oldalán.

Miközben egy bukott angyal a helyi középiskola diákjaira vadászik, és a bakkhánsnők vegasi hordája a városba özönlik, hogy ott terjessze az őket jellemző halálos romlást, és egy veszélyesen szexi, kelta tűzistennő Atticus kegyeit keresi, hősünk nem ússza meg, hogy kivegye a részét a boszorkányüldözésből. De varázskardja, a szomszédjától kölcsönzött gránátvető, valamint vámpír ügyvédje segítségével Atticus készen áll rá, hogy megtisztítsa a várost, és megmutassa a boszorkányos fehérnépeknek, hogy rossz druidával kukoricáztak.

Az alapsztori zseniális, így eszembe sem jutott, hogy esetleg nem fog tetszeni a könyv, arra azonban nem számítottam, hogy még az első résznél is jobban fog tetszeni. A cselekmény pörgősebb, izgisebb volt, az események szorosan követték egymást, sose volt a szereplőknek egy perc nyugalma sem.
Atticus karaktere továbbra is imádni való, teljesen oda voltam érte. A vérfarkasokat csöppet hiányoltam és a német boszikról is írhatott volna Hearne részletesebben, de alapvetően minden, az első részben fontos szereplőt megemlített legalább néhány szó erejéig.
Tetszett, hogy elég egyértelműen előreutal a következő részre, nem lehet nem észrevenni, hogy kivel fog abban a részben az utolsó druida megküzdeni. 

Nem is akarom nagyon túlragozni a dolgot, király volt ahogy van, ajánlom mindenkinek, akinek tetszett az első rész, mert ez garantáltan felülmúlja az elvárásokat.

Jó olvasást!

Petra