Óvakodj a Tövisek Hercegétől... Kilencévesen végignézte, ahogy anyját és öccsét meggyilkolják. Tizenhárom évesen már egy vérszomjas rablóbanda vezére. Tizenöt évesen király akar lenni... Elérkezett az idő, hogy Honorous Jorg Ancrath herceg visszatérjen a várba, amelynek egykor hátat fordított, és elvegye, ami jog szerint őt illeti. Mióta egy tüskebokor tövisein vergődve végig kellett néznie, ahogy Renar gróf emberei lemészárolják anyját és kistestvérét, Jorgot pusztán a harag vezérli. Élet és halál számára csak játszma - és nincs vesztenivalója. Ám atyja várában ármány leselkedik rá. Ármány és fekete mágia. Bármennyire megingathatatlan is az akaratereje, legyőzheti-e egyetlen fiatalember az elképzelhetetlen hatalommal bíró ellenséget? 

Én mondom, Mark Lawrence egy zseni. Majdnem annyira imádtam ezt a könyvet, mint a Bolondok hercegét és ez igazán nagy szó, hiszen az az egyik kedvenc könyvem. 

A világa egyedi, azt hiszem mostanra sikerült megértenem, hol is játszódik egész pontosan a cselekmény és ez hatalmas elégedettséggel töltött el. Mindenképpen A széthullott birodalom trilógiát ajánlom először elolvasni, ebből ugyanis talán egy kicsit jobban meg lehet érteni a helyszínt. 

Elég gáz, de lány létemre inkább a fiatal felnőtt pasiknak szóló könyveket kedvelem és ez a mű is tökéletesen beillik a sorba. A cselekmény zseniális. Van egy szerethető főszereplő, aki közel sem tökéletes, nem él bűntelen életet, mégsem gonosz alapvetően, csupán az élet tette tönkre a lelkét. Adott továbbá az ellenfél, néhány fordulat, egy szép hercegnő, mellékszereplők, akik akadályozzák/segítik Jorgot és persze a végkifejlet, ami ugyancsak kedves lezárás a műnek. Egyszóval minden megvan benne, ami csak egy jó (felnőtteknek szóló) meséhez szükséges. 

Zenghetek még 200 szavas dicshimnuszt Mark Lawrence könyveiről, de azt hiszem felesleges. Ajánlom mindenkinek ezt a művet, aki nem csak a "rózsaszín" könyveket szereti, mert szerintem ez a kötet is egy mestermű.

Jó olvasást!

Petra

Az árván maradt Jane Eyre-t szívtelen nagynénje neveli, ám egyre súlyosabb ellentéteik miatt a néni végül árvaházba adja a kislányt. Jane-ből művelt, kedves modorú kisasszony lesz, és ennek köszönhetően sikerül tanítónőként elhelyezkednie egy jómódú különc kastélyában, Thornfield Hall-ban. Miközben az úr, Mr. Rochester szeleburdi gyámleányát pallérozza, tiszta szerelem ébred benne gazdája iránt, és legnagyobb örömére érzelmei nem maradnak viszonzatlanok. Ám a kastély és a férfi sötét titka váratlan akadályt állít boldogságuk elé. Mind Jane-nek, mind Rochesternek súlyos megpróbáltatásokon kell átesnie, míg kiderül, vajon lehet-e reményük a megalkuvás nélküli beteljesedésre. Charlotte Bronte legkiérleltebb regénye máig érvényes példát mutat méltóságból, hűségből és a magára eszmélt női lélek erejébe vetett hitből.

Húha. Hát kellett néhány hét, mire végre elszántam magam, hogy véleményt írjak erről a könyvről. Muszáj volt kivárnom kicsit, hogy letisztuljanak bennem a dolgok.

Összességében egész jó mű vot. Eleinte nagyon élveztem, amin magam is meglepődtem, hiszen a könyv eleje, valljuk be nem valami izgalmas. Adott egy kislány, akinek elég rossz élete van, pedig egy vagyonos család neveli. Szomorú, de nem lebilincselő. Mégis lekötött és csak úgy faltam az oldalakat. Aztán jött a fordulat. 
Odáig rendben, hogy Jane és Mr. Rochester összejön, kiderül a sötét titok és jujuj, jön a bonyodalom. Csakhogy szerintem itt abba kellett volna hagyni a művet, így vagy úgy. Az ezt követő oldalakon jó darabig szenvedtem, elszomorított a főszereplő butasága. A végére megint pozitív irányt vett a mű és ismét szívesen vettem kézbe, ennek ellenére azt mondom, elég lett volna belőle kevesebb is. Összességében azonban jó írás, főleg ha figyelembe vesszük, hogy a klasszikusok nem valami pörgős és figyelemfenntartó művek általában. 

Jane karaktere tetszett, igazán kedves, szimpatikus hölgy, ha élne, szívesen összebarátkoznék vele. Valószínűleg ő lenne az én józan, megfontolt barátosném, aki mindig képes hideg fejjel gondolkozni. Rengeteg előnyös tulajdonsággal rendelkezik, amikkel azonban sajnos manapság már nem nagyon állná meg magát az életben. 

Ajánlom mindenkinek ezt a művet, aki valami romantikus klasszikusra vágyik és nem bánja, ha nem olyan könnyed a nyelvezete és pörgős a cselekménye, mint a mai könyveknek. A Brontë nővérektől inkább ezt ajánlanám, mint az Üvöltő szeleket. A Jane Eyre-nek sokkal magával ragadóbb az eleje, jobban felkelti az ember érdeklődését. Engem legalábbis jobban megfogott ( az Üvöltő szeleket végül nem is fejeztem be).

Jó szórakozást!

Petra

James Dashner, a világszerte óriási sikert aratott Útvesztő-sorozat szerzője az egyik legnépszerűbb amerikai ifjúsági író. A trilógiának szánt sorozat köteteinek száma utóbb négyre nőtt, ahogy a Sziklás-hegységben élő szerző gyermekeinek száma is. Az Útvesztő és folytatása, a Tűzpróba írója amúgy nem nagy barátja a számoknak, pedig eredetileg könyvelőként dolgozott. Most viszont rendkívül hálás azért, hogy történetek írásából élhet, és úgy tartja, nála nagyobb mázlista kevés van a világon.
Thomas és társai azt gondolták, ha valaki élve kijutnak az Útvesztőből, akkor visszanyerik szabadságukat, folytathatják korábbi életüket. Ám a titokzatos VESZETT még nem végzett velük. Újabb próba, újabb rémálom vár rájuk.
A Föld felperzselt vidék, melyen zombiszerű gyilkos lények kószálnak. A kormányok eltűntek, a világ anarchiába süllyedt. A remélt szabadság helyett a csapat még kegyetlenebb megpróbáltatásnak néz elébe: vár rájuk a Tűzpróba. Ebben a világban már nincsenek egyedül - és a többiek csak akkor maradhatnak életben, ha ővelük végeznek. Vérfagyasztó kalandokkal teli útjuk során nyoma vész a csapat egyetlen lány tagjának, Teresának, és a fiúk elhatározzák, hogy felkutatják, még ha ez az életükbe kerül is. Fogalmuk sincs róla, micsoda elképesztő veszélyek várnak rájuk. Nincsenek szabályok. Nincs segítség. A tét az életük. Thomasban pedig lassan felébred a gyanú: vajon nem az ő elméjében rejlik a szabadulásuk kulcsa?

Hát be kell valljam, már el telt pár hét azóta, hogy elolvastam ezt a könyvet. Volt néhány tényező (a netkapcsolat megszűnése, szadista tanárok) melyek akadályoztak abban, hogy véleményt írhassak, aztán el is maradt a dolog. Most azonban igyekszem legjobb tudásom szerint bepótolni.

Meglepően tetszett ez a könyv. Eleinte nem olvastatta magát annyira, mint az első rész, a végére azonban sokkal jobban megkedveltem, mint Az útvesztőt. 
Ez is eléggé fura mű volt és továbbra sem tudom mire vélni ezt az egészet, amit Dashner kitalált, de erre a kötetre már azt mondom, hogy igen, jó volt, megveszem a következő részt is. (Mivel nem írtam túl sok jót az első részről, itt felmerülhet a kérdés, hogy akkor mégis mi a fenének vettem meg ezt, elárulom, hogy ajándék volt és nagyon meg is lepődtem, hogy megkaptam.)

Nem igazán tetszett, hogy Thomas legközelebbi barátain kívül senkiről nem tudunk meg szinte semmit és vannak emberek, akik csak a tömeget képviselik, nincs is semmi jelentőségük. Persze megértem, nehéz annyi karaktert egyszerre ábrázolni meg ilyenek, de akkor ne legyen olyan sok szereplő. 

Ami miatt nagyon boldog voltam, hogy Theresa nem nagyon szerepelt a műben. Nem tudom miért, de ki nem állhatom a csajt, örülnék, ha eltávozna az élők sorából, vagy legalább Thomas úgy döntene, hogy akkor friendship over. 

Kíváncsian várom tehát a folytatást, mivel így a második kötetre egész érdekes kis sztori kerekedett ebből a fura történetből. Remélem mihamarabb megjelenik magyar fordításban és a közeljövőben megismerhetem Thomas életének alakulását.

Jó olvasást!

Petra

Oscar Wilde klasszikus regényének hőse, a gazdag, gyönyörű és naiv fiatalember, Dorian Gray megszállottja annak a gondolatnak, hogy örökké fiatal és szép maradjon, s ezért még akár a lelkét is eladná. Miután az egyik barátja megfesti portréját, a fiú csak azt fájlalja, hogy az ő szépségét az élet és az idő hamar lerombolja majd, míg a képé örök marad, s azt kívánja, hogy bárcsak ez fordítva lenne. A fiatalember hamarosan cinikus barátja, Lord Henry Wotton befolyása alá kerül, aki ráébreszti az élet ízeire. Dorian átadja magát az önző és rafinált élvezeteknek, férfiakat és nőket taszít a bűn útjára, majd egyre mélyebbre süllyed, s a züllés minden nemét és formáját megtapasztalja. Az események egyre riasztóbb fordulatot vesznek, mivel nemsokára megtudja, hogy kívánsága teljesült. Legnagyobb csodálkozására ugyanis csak a róla készült kép öregszik. Arca és szeme őrzi az ártatlan ifjú szépségét, a festett arcmás viszont, amelyet gondosan elzárva tart háza egy titkos helyiségében, híven mutatja az idő és a bűn rombolását vonásain. Ekkor úgy érzi, itt az ideje megváltoztatnia az életét. Hogy teljesen tisztára mossa magát, bűnös múltjának tanúját, a szörnyűséges képet meg akarja semmisíteni...

Még évekkel ezelőtt megtekintettem a könyv alapján készült filmet, aminek a cselekménye (és azt hiszem a Doriant játszó Ben Barnes) teljesen magával ragadott és régóta készültem rá, hogy elolvassam az eredeti művet. Végre sikerült hozzájutnom és nagy reményekkel nekiálltam. 

Be kell valljam, nem egy könnyű olvasmány. Az érdeklődésemet felkeltette, de nem volt meg az a varázs, ami letehetetlenné teszi a regényeket, valamint a nyelvezete is kihívást okozott helyenként. Oscar Wilde azonban érdekes gondolatokat fogalmazott meg a műben. Ezek sokkal jobban megragadtak, mint maga a cselekmény, hiszen a férfiideál akkoriba nyilvánvalóan teljesen más volt, mint ma, na meg persze a regényekben sem írtak olyan nyíltan és részletesen a bűnökről és szenvedélyekről, ezért néha kicsit szürkének, tényszerűnek éreztem a regényt.

Több hétig is eltartott, mire átrágtam magam rajta, néhol kicsit szenvedtem, időnként lelkesedtem és végig elgondolkoztatott. Dorian története érdekes és tartalmaz tanulságokat, a fiú karakterében pedig szembekerülhetünk azzal a kettősséggel, ami kisebb-nagyobb mértékben sokunkban megvan. A legtöbbet azonban mégsem a címszereplő adta számomra.
Lord Henry Wotton eleinte nem volt szimpatikus, mivel úgy érzékeltem, hogy mindig a szenvedélyekről és gyönyörökről "suttog" Dorian fülébe, miközben önmaga rendes, házas életet él és csak a szavai bűnösek. Később azonban az ő közvetítésével jut el az olvasóhoz néhány gondolat, ami engem sokkal jobban megfogott, mint maga a történet és a mű végére rájöttem, hogy egyébként akár még rossz ember is lehet. Lord Henryről nem tudunk meg semmit a könyv során, csupán az elméleteit, életszemléleteit ismerhetjük meg, melyek az emberről nem árulnak el semmit, ellenben a világról sokat tanulhatunk belőlük. 

Ellentétes érzéseket váltott ki belőlem ez a mű és azt hiszem, inkább nem is értékelném. Nem tudom, hány pontot adnék rá, hiszen még azt sem tudom, mit gondolok róla. Ajánlom azonban mindenkinek, érdemes elolvasni, ha valaki szeret elgondolkozni a világ dolgain és szereti a klasszikusokat.

egy kis ízelítő... (Lord Henry és a hercegnő beszélgetéséből)

A hercegnő a fejét rázta.
- Én hiszek az emberi fajtában! - kiáltotta.
- Ami csak azt jelképezi, hogy a törtetőké a világ.
- Övé a fejlődés.
- Engem a visszafejlődés jobban érdekel.
- És mi a művészet?
- Betegség.
- A szerelem?
- Káprázat.
- A vallás?
- Divatos pótszer, a hit helyett.

Jó olvasást!

Petra

Seventeen-year-old Bianca Piper is cynical and loyal, and she doesn’t think she’s the prettiest of her friends by a long shot. She’s also way too smart to fall for the charms of man-slut and slimy school hottie Wesley Rush. In fact, Bianca hates him. And when he nicknames her “the Duff,” she throws her Coke in his face. 
But things aren’t so great at home right now, and Bianca is desperate for a distraction. She ends up kissing Wesley. Worse, she likes it. Eager for escape, Bianca throws herself into a closeted enemies-with-benefits relationship with him.

Until it all goes horribly awry. It turns out Wesley isn’t such a bad listener, and his life is pretty screwed up, too. Suddenly Bianca realizes with absolute horror that she’s falling for the guy she thought she hated more than anyone.

Már korábban is szemeztem a The Duffal könyvesboltban, de végül nem vettem meg. Néhány nappal ezelőtt azonban értesültem róla, hogy a napokban moziba került a filmadaptáció, ami az előzetes alapján jónak ígérkezik – most, hogy befejeztem a könyvet, már tudom, hogy nem sokban fog az alapsztorin kívül a könyvre hagyatkozni -, aztán letöltöttem angolul pdf-ben – a kellemest a hasznossal társítva -, és néhány nap alatt átrágtam magam rajta.
Szerintem középhaladó nyelvtudással abszolút érthető, könnyed a stílusa, pörgős a cselekménye, vicces, nekem tetszett.

Bianca tizenhét éves gimnazista, átlagosan és békésen tengeti napjait teljesen középszerű, már-már unalmasnak is mondható életében, ám egy napon Weasley, a suli hímringyója felvilágosítja, hogy baráti körében ő a DUFF. A DUFF egy mozaikszó, feloldva designated ugly fat friend, vagyis ügyeletes csúnya, kövér barátnő. Bianca ezen természetesen, mint minden normális ember tenné, kiakad, és hirtelen felindulásból leborítja a fiút a cherry coke-jával. Később azonban, mikor összecsapnak Bianca feje felett a hullámok, akarva-akaratlan összegabalyodik Weasley-vel, ami csak további bonyodalmakat sző. 

Messziről egy egyszerű, már jól bevett romantikus, humoros tinisztorinak tűnhet, de sok mindenben kitűnik az egyszerolvasós limonádék soraiból. Kody Keplinger nem követte el azt a hibát, hogy a főhős barátnőit meghagyta sablonkarakternek, ők is egész nagy szerepet játszottak a könyvben. Bianca kidolgozott családi hátteret kapott, és ennek kapcsán terítékre kerültek olyan tragédiák – alkoholizmus, szülők válása -, amik bárkivel megtörténhetnek, és mindenkit megviselnek. Bianca ezekre sajátosan reagál, de mindenki elmerenghet a könyv olvasása közben azon, hogy ő mit tett volna a helyében. 

Bianca karakterével a könyv elején annyira nem voltam kibékülve, néhány cselekedetét indokolatlannak találtam, de aztán a hátralévő részében vagy megszoktam, vagy levetette magáról ezt a szokását, mert onnantól már nem nagyon szúrt szemet.
Weasley elég rétegelt karakter, a felszínen a suli nőcsábásza, aki minden lányt megfektet, aki az útjába akad, azonban ennek a magatartásnak megvannak az okai, melyek a problémás családjában gyökeredzik.
Keplinger karakterei hús-vér emberek, a sztori picit talán kiszámítható,  de végig fenntartja az érdeklődést. Habár az olvasás megkezdése előtt teljesen bizonyos voltam a végkifejletben, egyszer azért sikerült elbizonytalanodnom, de végül beigazolódtak a számításaim. Csalódott lettem volna, ha nem.

Összességében a The Duff szerintem jó választás egy hétvégi kikapcsolódásra, magyarul is kapható, a Könyvmolyképző Vörös Pöttyös válogatásában kapott helyet. A fordításról nem tudok semmit, de eredeti nyelven egy szókimondó könyv, mindenképpen érdemes az olvasásra. 

Kellemes olvasást!
J-

Mark Lawrence egy újabb trilógia erejéig visszatér a Széthullott Birodalomba, hogy ezúttal egy kevésbé ambiciózus hercegről regéljen.
A vörös királynő öreg már, de a Széthullott Birodalom királyai így is mindenki másnál jobban tartanak tőle. Legfélelmetesebb fegyvere a titokzatos Néma Nővér, akit senki sem láthat, de a nevét rettegve emlegetik.A királynő unokája, a gyáva és részeges nőcsábász, emellett szenvedélyes szerencsejátékos Jalan Kendeth herceg mindössze tizedik az öröklési sorrendben, ám tökéletesen elégedett jelentéktelen szerepével.A Néma Nővér által állított halálcsapdából megmenekülve sorsa összefonódik Snorri ver Snagasonéval, az ádáz viking harcoséval. Hogy megtörjék a kettejüket egymáshoz béklyózó varázst, útnak indulnak a Széthullott Birodalmon át a jeges észak felé. A Holt Király bérencei elől menekülve számtalan veszéllyel, készséges nőkkel, Skilfarral, a jégboszorkával, sőt, még egy Jorg Ancrath nevű jöttment herceggel és bandájával is találkoznak. Ám Jalan csak egyetlen dologra vágyik: szabadulni Snorritól, mielőtt a viking óriás küldetése sikerrel jár, és végre farkasszemet nézhet ellenségeivel a Fekete Erődben, a Metsző Jég peremén.
A regényt a szerző előző műveihez hasonlóan a neves műfordító Gy. Horváth László (Gépnarancs, A hobbit, Pi élete, stb.) ültette át magyar nyelvre.

ÚRISTEN! Ez baromi jó volt. Nem terveztem megvenni a közeljövőben a Tövisek hercegét, de azt hiszem muszáj lesz. Egyrészt volt rá néhány, több, mint egyértelmű utalás, másrészt pedig ez a mű is zseniális volt. 

A nyelvezete nem éppen könnyed, ez azonban egy cseppet sem zavaró. Sőt! Imádtam, hogy végre kihívást jelent az olvasás, tényleg oda kell figyelnem, hogy megértsem, miről is zagyvál a főszereplő. Nem tudtam végigrohanni a könyvön és ez nagyon jó érzéssel töltött el (igen, tudom, hogy ez nem éppen normális).

Jalan karaktere elképesztően jó arc, már az első két oldal után eldöntöttem, hogy akkor őt most kedvelem. Gyáva, szerencsejátékos, nőcsábász, hazug ,ugyanakkor tisztában van a hibáival és nem is tagadja őket egy percig sem. Később a mű során jellemfejlődésen megy keresztül, de túlzottan azért szerencsére nem változik meg, ugyanolyan szerethető "bolond" marad, mint a könyv elején.
Snorri szintén szimpatikus szereplő. Őt azonban azt hiszem mindössze azért kedveltem, mert egy bátor, de nem túlzottan zseniális, jó erőben lévő, szép szál viking. A hangsúly a vikingen van, ez szerintem a legjobb tulajdonsága. Természetesen van még számtalan jellemvonása, azok viszont nem számítottak annyira a szememben, mint a származása.

Lawrence világa összetett és igencsak furcsa, de könnyen rá lehet hangolódni. Habár minden részletét nem értettem pontosan, összességében úgy gondolom eredeti és zseniális ötlet volt, hogy a Széthullott Birodalom alapján valójában Európa képezi.

Negatívumként megemlíteném, hogy... á, hagyjuk. Semmi említésre méltó negatívum nem volt benne. 

Ajánlom mindenkinek, aki szereti a fantasykat. Ez az ember tud írni és nem mellesleg a fordító is érti a dolgát. 

Jó olvasást!

Petra

Vaelin Al Sorna apja legfőbb hadúr az Egységes Királyság uralkodójának szolgálatában. Mindössze tízéves fiát magára hagyja a Hatodik Rend kolostorának vasrácsos kapujánál. A Rendben árva gyermek módjára nevelkedő és jogos örökségétől megfosztott fiú meggyűlöli apját.

A rendtestvérek Vaelint és társait kegyetlen kiképzésnek vetik alá, ahol a sikertelenség következménye sokszor a halál. Megtanulnak viszont lovakkal bánni, kardpengét kovácsolni, életben maradni a vadonban, és nem utolsósorban embert ölni. Társául egy taszító küllemű, ám annál vérszomjasabb kutya és egy meglehetősen szeszélyes természetű ló szegődik, aki hősünket tűri meg legkevésbé a hátán.

Ekkor kezd el munkálni benne a vér éneke, egyfajta különleges képesség, amely segíti és vezérli útja során.

Miután kiképzése véget ér, a hírnevet és rengeteg sebet szerzett fiú a király befolyásának hálójába kerül, Hite és lelkiismerete ellenére, képességei végső határát feszegetve. Az őrült vagy lángész Janus király által kirobbantott igazságtalan háborúban tipródva Vaelin próbál az őt övező gyűlölet ellenére minél többeket megóvni, függetlenül attól, melyik oldalon állnak. Uralkodója hódítani küldte, de számol-e a háttérben munkálkodó erőkkel és Vaelin igazi céljaival?

MIKOR JÖN MÁR KI A MÁSODIK RÉSZ? – kérdezem, miután elolvasom az utolsó szót is. – AKAROM. MONDJUK MOST.

Igazából nem is tudom, hol kellene kezdenem, mivel nagyon nagy lélegzetvételű, elég sokszínű műről beszélnünk. Azért megpróbálom összegezni az olvasottakat és a rám gyakorolt hatását.
Előre leszögezném, hogy most ömlengés következik, mivel erről nem tudok rosszat mondani.

A vér éneke zseniális történet a felnőtté válásról, vallásról, háborúkról és barátságról. 650 csodálatos oldalán sok témát boncolgat, mindezt egy remek fantasyban, Vaelin Al Sorna életén keresztül mutatja be, aki a szemünk láttára érik férfivá. 
Vaelint anyja halála után apja beadja a Hatodik Rendbe, ahol spártaiakat megszégyenítő módon képeznek kisfiúkból a Hit védelmét szolgáló harcosokat. Vaelin itt mind testileg, mind lelkileg megacélozódik és megedződik, karakterfejlődésen megy keresztül, és amikor kilép a nagyvilágba a Hatodik Rend falai közül, valóságos legendává válik. 

Én el vagyok ragadtatva a könyvtől, megerősíteném a borítón látható állítást, miszerint ez minden idők legjobb fantasy debütálása. Habár kicsit lassan olvastam, és nem daráltam le két nap alatt, mert sok dolog közbejött, engem abszolút lenyűgözött. Talán jobb is így, mert volt ideje leülepedni bennem a cselekménynek, hiszen 650 oldalon rengeteg dolog történik. 

Vaelin karaktere abszolút szerethető, lehet vele azonosulni. Messziről tökéletesnek tűnhet – de az olvasók számára kiderül, hogy tökéletességről szó sincs. Ahogy a fülszöveg előrebocsájtja, Vaelin különleges: munkálkodik benne a vér éneke, ami megismerése és megtanulása kihívást jelent számára.
Vaelin minden tekintetben erős, nem csak a csatákban arat győzelmet, de azt is figyelemmel kísérhetjük, hogyan birkózik meg a lényét övező gyűlölködéssel.
Életre szóló barátságokat köt a Rendben vele együtt élő fiúkkal, erős kötelék szövődik közöttük, irigylésre méltó bajtársiasság. Kicsit a hobbitokra emlékeztettek a Gyűrűk urából, köztük volt valami hasonló.

 A könyvben nagyon visszaköszön a középkori életfelfogás, melynek alapvető mozgatórugója a vallás. A vér énekében a Hit központi elem, Vaelin is afféle szerzetesként tengeti a napjait. Gyakori az eretneküldözés, és utalgatások a hitük tételeire. Szerintem ez a néha már elvakult vallásosság egy plusz hitelességet ad a középkori hangulatnak.

 A regény retrospektív időkezelésű, visszatekintve ismerjük meg Vaelin történetét. A teljes egész öt nagyobb egységre van bontva, melyek további hosszabb fejezetekre tagolódnak. Ez picit bántott, mert én rosszul érzem magam, ha fejezet közepén kell letennem a könyvet, és itt bizony gyakran előfordult.

 Engem nagyon megfogott, lebilincselt A vér éneke, Vaelint a szívembe zártam, ittam a regény minden szavát, már elképesztően várom a folytatást - a Fumax márciusra ígéri -. Habár elég drága könyv, ötezer forint (vegyétek meg gyorsan még ebben a hónapban, Librin akciós, 30% kedvezménnyel), szerintem megéri az árát.

A könyvet ajánlanám a fantasy rajongóknak; azoknak, akiket nem riaszt vissza a nagy terjedelme. Én nem kötném nemhez a könyv olvasását, de talán a fiúk vevőbbek szoktak lenni az ilyesmire.

PS:
Hogyan írj sikerfantasyt?
1. Tervezz hosszú távra! Véletlenül se érd be 300 oldallal vagy egy kötettel! A terjengős fantasy sokkal jobban képes szemléltetni és felvonultatni az elképzelésedet. Minél jobban megismerik az olvasóid a világodat, annál jobban elvesznek benne és a rabjaivá válnak. 
2. Vegyél egy középkorba illő helyszínt, adj hozzá középkori életfelfogást és életszínvonalat!
3. Ne spórolj a különös hangzású, idegen nevekkel! Nem baj, ha senki nem tudja pontosan, hogyan kell kiejteni.
4. Címnek válassz egy birtokos szerkezetet! A cím egyébként rendkívül fontos, legyen figyelemfelkeltő, három szónál pedig véletlenül sem több.
5. Legyen benne valami rejtélyes, misztikus. A varázslat/mágia/sötét erők elengedhetetlen feltételei egy fantasynak.
6. Csatajelenetek, harcok, árulás, belső viszály. A vérengzés időnként megkövetelt.
7. Ha a körülmények megkívánják, ne sajnálj karaktereket feláldozni és elveszejteni.
7+1. Végül, de nem utolsó sorban pedig mellékelj egy térképet a helyszínről, hogy olvasóid nyomon követhessék a hősök kalandjait. 

Kellemes olvasást: 
J-

Azt mondod, hogy a múltat nem lehet újra élni? Miért ne lehetne? F. Scott Fitzgerald 1925-ben, A nagy Gatsby-vel ért pályája csúcsára: ez az a regénye, amely egymagában is előkelő helyet biztosítana számára a világirodalom nagyjai között. Jay Gatsby, a titokzatos milliomos felemelkedésének, tündöklésének és bukásának története nemcsak a dekadens és túlhabzó dzsesszkorszakot, a húszas éveket jeleníti meg művészi tökéllyel, hanem az amerikai mitológia, az amerikai álom olyan örök témáit is, mint ambíció, pénz és hatalom bűvölete, a lehetetlen megkísértése és az újrakezdés lehetősége. A szegény sorból származó Gatsby beleszeret egy gazdag lányba, Daisybe; a háború elsodorja őket egymástól, s míg a fiatalember a tengerentúlon harcol, a lány férjhez megy egy faragatlan, ámde dúsgazdag emberhez, Tom Buchananhez. Hazatérése után Gatsby fanatikus akarással (és az eszközökben nem válogatva) vagyont szerez, hogy méltó legyen Daisyhez és újra meghódíthassa az asszonyt, akinek még a hangja is csupa pénz. Mesteri szimbólumok, elegáns szerkezet, kristálytiszta próza, s a görög tragédiák sorsszerűségével kibontakozó cselekmény teszik remekművé A nagy Gatsby-t.

Tavaly egyszer leültem és megtekintettem A nagy Gatsby című filmet, mert jónak tűnt a tartalma alapján és egyébként zseniális színésznek tartom Leonardo di Capriot. Amikor több mint két óra után vége lett a filmnek, megállapítottam, hogy ez baromi jó és elhatároztam, hogy elolvasom. Hamarosan beszereztem a könyvet, ami ugyancsak magával ragadott, szintén sírtam rajta egy sort (habár most kicsit más okból kifolyólag) és felraktam a polcra. Jött a reading challenge és úgy véltem, tökéletes választás lesz sírós könyvnek. Nahát, nagyobbat nem is tévedhettem volna.

Az első harmadán már-már unatkoztam, ugyancsak lassan sikerült beleélnem magam. Aztán felvettem az ütemét a történetnek, belerázódtam és megint úgy gondoltam, hogy ez a Fitzgerald azért tudott valamit. Ez a véleményem továbbra is kitart, azonban nem sírtam rajta. Nem tudtam. Lehet, hogy csak túlzottan ismertem a történetet, vagy túl fáradt voltam, amikor a szomorú részhez értem (reggel hatkor keltem, suliban voltam,tanultam, meg ilyenek és este tíz után olvastam valamikor, úgyhogy nem voltam éppen friss ez tény), de valamiért nem ment. Azt azonban leszögezném, hogy ismét kiábrándultam néhány szereplőből, még ha nem is könnyeztem meg a dolgot. 

Gatsby karaktere iszonyatosan szerethető. A jóképű, okos, talpraesett felnőtt bőrébe bújt gyerek, aki kapaszkodik az álmaiba és kétségbeesetten próbálja megvalósítani őket. Tetszett, hogy habár mindenki ismerte, igazán nem nyílt meg senki előtt, csak az igaz barátai előtt. 

Daisy és Tom azonban sokkal kevésbé rokonszenves. A lány felszínes, érződik a sorok között, hogy mennyire fontos neki a látszat és mennyire szeret rájátszani a valóságra. Tom tipikus gazdag "úr", aki azt hiszi, mindenki fölött áll, neki mindent szabad, azonban ha valaki ellene akárcsak egy aprócska hibát is elkövet, az már égbekiáltó bűnt követett el szerinte. 

A történetet Nick Carrraway meséli el, aki, habár szimpatikus szereplő, mégiscsak háttérben marad. Időnként olyan, mintha az egész csak Gastbyről szólna, máskor azonban Nick magánélete kerül előtérbe. Mindemellett nem igazán ismerhetjük meg Nick személyiségét. Lehetséges, hogy nem tudok olvasni a sorok között, vagy valami hiba van bennem, de én nem igazodtam ki a mesélő jellemén.

Összességében tehát tetszett a mű, számos emberi tulajdonságra rávilágít, szépen felépített és egy fantasztikus egyén életét ismerhetjük meg belőle. Ajánlom tehát mindenkinek, ha valami klasszikusra vágyik, garantálom, hogy ezzel nem fog mellényúlni.

Jó olvasást!

Petra

,,Nem leszek többé Láthatatlan!" - Ez Jane Smith új jelmondata. A stréber lányt addig nem zavarta, hogy mindenki átnéz rajta, amíg két barátjával osztozott a lúzersorsban. De amióta Mackenzie Logannel jár, Corey-t pedig leköti rocksztár pasija, Jane magára maradt. És ebből elege van! Amikor a suliújságnál megbízzák, hogy írjon egy ütős vezércikket, úgy érzi, végre megmutathatja, nem az az életképtelen kiscsaj, akinek mindenki hiszi. Arra azért nem számít, hogy ehhez előbb be kell mosnia egy izomagyú focistának, sőt még a suliból is felfüggesztik. És arra végképp nincs felkészülve, hogy egy idegesítő, szexi fotós srácot varrnak a nyakába, aki a sírba kergeti. Vagy inkább életre kelti?

Ó, ez egy nagyon kedves történet volt. Tipikus Marni Bates, imádnivaló, könnyed, pörgős, vicces, romantikus. Egy love stroy tele bonyodalmakkal és fordulatokkal és egy teljesen hétköznapi lány átváltozásával.

Negatívumként azért el kell mondanom, hogy nem volt túl eredeti ötlet, hogy néhány embernek beadta Jane a "pasim van" szöveget, hiszen a Rocksztárt kaptam karácsonyra című kötet is egy kamu-kapcsolatról szól. Saját magát másolta, ami szerintem már túl van a furán. 
Marni Batesnek szerintem nem lehet túl jó a családi háttere. Nem rendelkezek információkkal a magánéletéről, de a regényei alapján nem jön ki túl jól a rokonaival, hiszen az írók általában kivetítik a hősükre a saját jellemüket, illetve azt a személyiséget, amilyenek lenni szeretnének. 
Hiányoltam Jane leírását. Lehet, hogy a Segítség, YouTube-sztár lettemben említik, hogy is néz ki (,habár erre egyáltalán nem emlékszem), azért ebben a műben is leírhatták volna. Szeretem tudni, hogy kell elképzelnem a karaktereket, mivel úgy sokkal könnyebb megkedvelni őket, beleélni magunkat a helyzetükbe.

Összességében tehát ismét egy remek könyvet olvashattam a tini szerelemről. Izgalmas volt és laza, olyan kis limonádéregény amit mindenki szívesen olvas, ha le van terhelve a suliban. Nem mellesleg, könnyed nyelvezetének hála, bárhol lehet olvasni, hiszen zavaró külső tényezők mellett sem nehéz ráhangolódni.

 Jó olvasást!

Petra

Holly előre tudta, hogy nincs az a hatalmas óceánjáró, ahol nyugiban átvészelheti a családi karácsonyt. Mert hiába a képeslapra kívánkozó táj, ha ott van két szörnyeteg unokatestvére, akik mindjárt első este kiutálják a közös kabinból. A tengeribeteg Holly így kénytelen beosonni egy vadidegen fürdőszobába, ahonnan kilépve két dologgal néz farkasszemet: a világ legdögösebb pasijával és egy paprikaspray-vel. Kár, hogy ez utóbbit a magát Nicknek nevező srác nem fél használni… Amikor később Holly elhagyná a kabint, legnagyobb megdöbbenésére sikoltozó tinicsajok állják útját. Mert Nick valójában Dominic Wyatt, az őrülten népszerû ReadySet dobosa. Az internetre pillanatok alatt felkerülnek a kettőjükről készült botrányos fotók, amik veszélybe sodorják az együttest. Dominic ezért ráveszi Hollyt, hogy a hajóút idejére játssza el a barátnője szerepét. A kamu kapcsolattal csak-csak megbirkóznak, na de a valódi érzelmekkel…

Ugyancsak kedves történet volt. Remekül szórakoztam rajta, alig pár óra alatt ki is olvastam. Nem kell tőle sokat várni, tipikus romantikus regény. A Segítség, YouTube- sztár lettemben is megjelenő ReadySet dobosáról szól, éppen ezért vannak utalások arra a könyvre is benne, így érdemes előbb azt elolvasni, habár nem szükséges a sztori megértésének szempontjából.

Nem vártam sokat ettől a műtől, nem is csalódtam benne. Könnyed, vicces, romantikus történet, aminek a végével már a fülszöveg elolvasása után is mindenki tisztában van. Nagyon jó szórakozás, ha az ember le van fáradva és olyan kikapcsolódásra vágyik, amihez nem kell gondolkozni. 

Már a legelején nyilvánvalóvá válik az ember számára, hogy össze fog jönni Dominic és Holly, ennek ellenére kellemes időtöltés végigolvasni kettejük történetét. Habár nem túl valószerű, azért egy kicsit realisztikusabb, mint az, hogy valakiről felkerül egy videó YouTube-ra, ami semmilyen jogi következményt nem von maga után. 

Nem is ragoznám tovább, aranyos sztori, ajánlom mindenkinek, aki szereti a csajos könyveket. 

Jó szórakozást!

Petra