Völgyeföldén zavaros, vad idők járnak. A fiatal Nash király kapaszkodik a trónjába, miközben a lázadó főurak északon és délen is sereget toboroznak, hogy letaszítsák róla. Az erdő és hegyek tele vannak kémekkel, nyüzsögnek a tolvajok és mindenféle törvényen kívüliek. Itt él Zsarát, aki vad, ellenállhatatlan megjelenésével, a lángnyelvek minden árnyalatában pompázó színű hajával az ember-szörnyek utolsó élő képviselője. Egyszerre gyűlölt és imádott személy ő, akinek különleges képessége, hogy befolyásolni tudja a környezetében lévők elméjét. De Zsarát nem akar visszaélni e hatalmával, nem akarja ártatlan emberek titkait ellopni. Különösen, hogy neki magának is oly sok féltett titka van. Csakhogy feltűnik Brigan herceg, aki azért jött, hogy Zsarátot a Királyi Városba vigye. Az udvarnak ugyanis szüksége van Zsarát segítségére, hogy leleplezze a király ellen szőtt összeesküvést. Messze az otthonától a lány fokozatosan rádöbben, hogy képessége jóval többet ér, mint amiről valaha álmodott. Megmentheti a királyságot. De csak akkor, ha nem fél olyan szörnnyé válni, mint amilyen az apja volt.
Évekkel ezelőtt vettem meg, jobban mondva vetettem meg Anyával ezt a könyvet, a Garabonc folytatásaként. Elolvastam és elfelejtődött. A múlt héten aztán gondolkoztam, hogy mit olvassak és megakadt a szemem ezen. Fogtam magam és nekiálltam megint.
Rá kellett döbbennem, hogy valójában nem folytatása az írónő másik kötetének, hanem előzménye, és tökéletesen lehet olvasni úgy is, ha eddig még a Garabonc kimaradt.
Aranyos mese, ami ahhoz képest, hogy Vörös Pöttyös meglepően kemény, habár azért természetesen megjelenik benne a romantikus szál, csak nem ez az egyetlen fontos mozzanat. (Szerintem ez hatalmas pozitívum, mert kellemesen üdítő, hogy nem csöpög az egész. Szerelmi szál nélkül persze nem volna jó, de az már gáz, amikor a nyolcvanhetedik könyvben szenvednek ugyan úgy a szereplők.)
Ami viszont negatívum, hogy úgymond ebben is megjelenik a szerelmi háromszög, bár nem annyira élesen, mint más művekben.
A könyv eleje véleményem szerint kicsit vontatottan indult, a végére azonban egész felgyorsultak az események. A vontatottságot is lehet csak azért éreztem, mert azért valamennyire emlékeztem az alapsztorira és így nem volt akkora élmény, hogy újra olvashattam.
Zsarát eléggé Mary Sue karakter. Nincsenek szülei, mindenki bántani akarja, ugyanakkor ő az egyetlen, aki megmentheti a világot. Amit viszont pozitívum, hogy kivételesen az is megjelenik a műben, hogy egyedül bizony nem ment volna neki a hőssé válás.
Úgy gondolom egyébként, hogy majdnem mindegyik szereplő szerethető, azonban többször is éreztem úgy, hogy nem igazán vannak kidolgozva a karakterek. Íjászról mondjuk sok mindent megtudhatunk és tényleg megfelel a róla szóló leírásoknak, Brigan hercegről azonban hiányosak maradnak az ismereteink. Az oké, hogy Zsarát nem lát bele a fejébe, mert a srác annyira király, hogy ki tudja zárni az elméjéből, de szerintem már kevésbé 'vicces', hogy mi is így járunk.
Alapvetően jó kis könyv, ajánlom minden VP-rajongónak és azoknak, akik szeretik a laza, ugyanakkor magával ragadó, szórakoztató olvasmányokat.
Jó olvasást!
Petra
