Tizenkilenc éve folyik a vér. A könyörtelen Orso nagyherceg brutális harcot folytat a civakodó Nyolcak Ligájával. Miközben hadseregek menetelnek, fejek hullanak és városok égnek, a színfalak mögött bankárok, papok és ősibb, sötétebb hatalmak marakodnak azon, ki legyen az új király.
A háború tán maga a pokol, de Monza Murcatto, a talinsi kígyó, Orso nagyherceg leghírhedtebb zsoldosa számára kiváló alkalmat kínál a pénzkeresetre. Győzelmei népszerűvé tették – munkaadója szerint egy árnyalattal népszerűbbé is a kelleténél. Murcatto jutalmul egy szakadék mélyén végzi hát, összetört csontokkal, bosszúra éhesen. Bármi is az ára, hét embernek meg kell halnia.
Murcatto szövetséget köt Styria legmegbízhatatlanabb alkoholistájával, Styria legkiszámíthatatlanabb méregkeverőjével, egy életét a számok megszállottjaként élő sokszoros gyilkossal meg egy barbárral, aki nem akar mást, csak helyesen cselekedni. Ellenségének tudhatja a fél országot. Mindennek tetejébe utána küldik a világ legveszélyesebb emberét, hogy találja meg, és fejezze be, amit Orso nagyherceg elkezdett.
Tavasz van Styriában. Márpedig ez bosszút jelent.
Huh hát ez a könyv felettébb érdekes volt. Abercrombie kitűnően ért a figyelem fenntartásához. Olvastatja magát a regény és annak ellenére, hogy hétszázhetvenakárhány oldal, pár nap alatt le lehet darálni. Nem árt azonban leküzdeni előtte az író Az első törvény című sorozatát, ugyanis rengeteg az utalás. A borítón persze, erről egy szó sem esik, tehát az ember csak gyanútlanul leül olvasni és nem tudja, hogy most mit is kellene kezdenie azokkal az információkkal amiket az alkotó időnként belecsepegtet a párbeszédekbe. Azonban nem elég, ha valaki évekkel ezelőtt olvasta a trilógiát, mert sok, a másik könyvek eseményláncolatában jelentéktelennek tűnő részletre utalgat. Nekem alapvetően nagyon jó a memóriám, mégis, amikor ezeket a hivatkozásokat olvastam, meg kellett állnom pár percre, hogy nagyjából felidézzem, hogy mire is gondol a szerző.
A történet egy nő bosszújára épül, amit megpróbál tűzön, vízen keresztülvinni. Hét embert kell megölnie ahhoz, hogy a megtorlás teljes legyen, magáért és az öccséért. Egyre több embert bérel fel, hogy minél egyszerűbben hajthassák végre a gyilkosságokat. Így hozza össze a sors Reszkettel, az északföldivel, Nyájassal, a börtöntöltelékkel, Morveerrel a méregkeverővel (valamint bájos inasával Nappallal) és az előző könyvekből már ismert Shylo Vitarival és Nicomo Coscával. Természetesen nem megy minden simán, az egész könyv tele van árulással, ármánykodással, halállal, elkeseredettséggel. Mindeközben mégis megragad a cselekmény, üdítő változatosság, hogy a szereplők nem tökéletesek, sőt. Mindegyikük bűnöző, habár a maga módján próbál jó ember lenni és minimálisra csökkenteni a keze által okozott károkat.
Engem megfogott a sztori, habár magam sem tudom, mit is láttam benne pontosan. Ha most megkérdeznék tőlem, mi volt a mondanivalója, a tanulsága, valószínűleg nem tudnám megmondani. Talán az, hogy ha megbosszulunk valakit, aki már meghalt, annak úgyse lesz jobb? Fogalmam sincs, de azt hiszem ez nem is annyira fontos. Gondolom a könyv is olyan, mint egy vers. Mindenki a maga módján értelmezi és mást olvas ki a sorok közül.
Ajánlom a regényt mindenkinek, aki szereti a Sötét örvény válogatás könyveit, akinek nem okoz gondot, ha a lapok forgatásával nem a tökéletes királyfi életét ismerheti meg, hanem egy bűnözőét és nem zavarja, hogy nem minden rózsaszín, nem mindenki ér boldog véget és maga a cselekmény is lezáratlan kissé.
Nem ajánlom viszont azoknak, akik nem bírják olvasni az árulást, a halált, a gyűlöletet, akiknek nincs gyomra nyomon követni, milyen az, ha megkínoznak valakit, akiknek probléma, ha egy könyv 300 oldalnál hosszabb, akik nem szeretik, ha a cselekmény tele van váratlan fordulatokkal és akik nem akarják nyomon követni két ember mocskos viszonyának alakulását.
Jó olvasást!
Petra
