Harmincöt lány. Egy korona. Egy lehetőség, ami az életben csak egyszer adódik.
A Párválasztóban részt vevő harmincöt lány számára ez életük legnagyobb esélye. Egy lehetőség arra, hogy kiszabaduljanak abból az életből, amibe beleszülettek. Hogy belépjenek egy világba, amiben csillogó ruhákat és felbecsülhetetlen értékű ékszereket hordanak. Hogy palotában lakjanak és a csodás Maxon herceg szívéért vetekedjenek egymással.
America Singer számára azonban kész rémálom Kiválasztottnak lenni. Azt jelenti ugyanis, hogy hátat kell fordítania titkos szerelmesének, Aspennek, aki egy alsóbbrendű kasztba tartozik. El kell hagynia az otthonát, hogy beszálljon az ádáz közdelembe egy koronáért, amire nem is vágyik. Egy palotában kell élnie, amit a lázadók erőszakos támadásai fenyegetnek állandóan.
Aztán America megismeri Maxon herceget. Lassan megkérdőjelezi addigi terveit, és rádöbben arra, hogy az élet, amiről mindig is álmodott, talán köszönő viszonyban sincs a jövővel, amit korábban még csak el sem képzelt volna.

Sok jót hallottam már A Párválasztóról, így nagy reményekkel fogtam hozzá az olvasásához.

 Az első élményem egy hatalmas csalódás volt. Adott egy jövőbeli ország, Panem Illéa, ahol az emberek többsége szegénységben él. A főhősünk, Katniss America titokban és abszolút törvénybe ütköző módon találkozgat Gale-lel Aspennel, akinek nagyon sokat kell dolgoznia, hogy eltartsa az egész családot, ugyanis az apja meghalt, és ő a rangidős férfi.
Van itt egy szenzáció is, az Éhezők Viadala Párválasztó, ahova minden tartományból kisorsolnak egy szerencsés, fiatal lányt. Ennek a műsorvezetője a zseniális Ceasar Flickerman Gavril Fadaye, aki élő legenda, és mindig remek hangulatot varázsol.
A műsor végén pedig csak egy maradhat.

Így néztem ki az első néhány fejezet után: 

Teljes mértékben kiakasztott, hogy hogyan lehet ilyen aljas módon ellopni egy világsiker alapsztoriját. Komolyan, órákon át nem tudtam efelett napirendre térni, és eldöntöttem, hogy utálni fogom a könyvet, aztán írok róla egy jó csípős véleményt.  És véletlenül sem fogom elolvasni a második könyvet.
Aztán belépett néhány eredeti gondolat, és ehelyett azon kaptam magam, hogy élvezem. És mikor befejeztem, meglepetten tapasztaltam, hogy érdekel a folytatása. De még ne siessünk ilyen előre.

 America Singer beszélő nevet visel, énekléssel foglalkozik, több hangszeren játszik, az ötödik kasztba tartozik, ami tagjai a művészek.
Itt megállnék egy kicsit boncolgatni a témát. Többféle kasztot megismerünk a könyv során, minél nagyobb a szám, annál hátrébb állnak a ranglétrán. Például a hatosok már csak szolgálók.
Én nem értem, miért kellett a művészeknek egy külön kaszt. Nem tudom, hány ember tartozhat ebbe, de az biztos, hogy a művészetből úgy is nehéz megélni, ha nincs egy kasztnyi versenytársad, nemhogy így. Arról meg ne is beszéljünk, hogy semmi garancia nincs arra, hogy valaki jeleskedni fog a művészetekben, hiába születik ebbe a kasztba (így van például America öccse is); egyelőre arról nem tudtam meg a könyvből semmit, hogy mi történik, ha ilyen helyzet áll fenn, talán a folytatásokban.  
Én ezt a féle a kaszt-rendszert kicsit átgondolatlannak találom, és véleményem szerint nem kellett volna beleszuszakolni a sztoriba Az éhezők viadala körzeteire vonatkozó munkamegosztását.
Visszatérve Americára, ő egy tipikus főhős, aki mindig mindent máshogy csinál, mint a többiek. Én eleinte nem kedveltem őt egyáltalán, mert más ölni tudott volna azért, hogy bekerüljön a Párválasztóba, ő meg csak nyavalygott, hogy mennyire nem akar itt lenni, ahelyett, hogy már kezdetekben felfedezte volna az ebben rejlő lehetőségeket.
Maxon a trónörökös, az imádnivaló pasi karakter, akibe beleszeretnek az olvasó-lányok a könyv végére. Azt hiszem, ezzel jellemeztem is őt.

Maga a könyv, ahogy a címe is sugallja, a Párválasztóról szól: az életről a palotában, a lányok közötti viszályokról és szövetségekről, és nem utolsó sorban America és Maxon kapcsolatának alakulásáról, America mindennapjairól.
A sorozat első kötete számomra kicsit befejezetlenre sikeredett. Örülök, hogy nem kell várnom a második megjelenéséig, mert tuti, hogy megőrülnék, mire megtudom, hogyan folytatódik.

 Összegezve: kevés könyv van, ami ilyen vegyes érzéseket vált ki belőlem. Nagy elvárásokkal futottam neki, ezeknek nem tett eleget, de így nyár végére jó volt egy kis lazításnak.

 Azoknak a lányoknak ajánlom különösen, akiknek rózsaszín a lelkivilága, és túl agresszív meg véres volt számukra Az éhezők viadala. 

Kellemes olvasgatást!
J-